udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Foxman, Abraham

1994. február 4.

A romániai antiszemitizmus növekedése miatt fejezte ki aggodalmát Iliescu elnökhöz írt levelében Abraham Foxman, a Megaláztatás Ellen Küzdő Liga elnöke, kifogásolva, hogy Slobozia városban Antonescu szobrot állítottak. Iliescu válaszában ígéretet tett arra, hogy fellép az antiszemitizmus újjáéledése és Antonescu rehabilitálása ellen. /Iliescu ígérete. = Magyar Hírlap, febr. 4./

1995. augusztus 30.

Két amerikai kongresszusi képviselő Iliescu elnökhöz írt levelében aggodalmát fejezte ki a háborús bűnös Antonescu, valamint a Vasgárda rehabilitálását célzó kísérletek miatt. Iliescu majd válaszol, ahogy válaszolt már 1994 januárjában is hasonlóan Abraham Foxman amerikai zsidó elöljárónak: határozottan fellép Antonescu rehabilitálási kísérlete ellen. A fellépésre több alkalma lett volna a román államelnöknek, de nem tette meg: 1993. okt. 22-én, két nappal azután, hogy az amerikai kongresszus megszavazta Románia számára a legnagyobb kedvezményt, Sloboziában, a rendőrkapitányság udvarán Antonescu szobrot avattak. 1994. márciusában, néhány nappal beiktatása után Gavril Iosif Chiuzbaian igazságügy-miniszter kijelentette: "Ion Antonescu marsall - tevékenységének minden árnyoldala ellenére is - századunk hőse. Tudatosan vette vállára a Krisztus-keresztet, vállalván az országvezető szerepét, amikor Romániának határozott vezetőre volt szüksége." 1994 tavaszán Marosvásárhelyen is Antonescu-szobrot akartak felállítani, a magyar polgármester ellenállt, végül a Legfelsőbb Bíróság akadályozta meg azt, hogy a szobrot feltegyék az elkészült talapzatra. 1994 júniusában Karánsebesen, 1994. nov. 12-án Piatra Neamton avattak - katonai tiszteletadással - újabb Antonescu-szobrot. 1995 júniusában Lorin Fortuna, a Republikánus Párt elnöke bejelentette, hogy Temesváron is szobrot szeretne emeltetni Ion Antonescunak, írja Gazda Árpád. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 30./ A felsorolás kiegészíthető azzal, hogy Lugoson is avattak Antonescu-szobrot, erről a Politica (Bukarest) 1994. febr. 5-i száma tudósított.

2002. március 20.

A Nastase-kormány egy héttel azelőtt jelentette be a háborús bűnösök kultuszát betiltó kormányrendelet elfogadását, hogy a NATO-csatlakozásra váró országok képviselői Bukarestben országuknak a holokauszthoz való viszonyulását is megvitatják. Az Amerikai Zsidó Tanács által szervezett nemzetközi megbeszélést a vilniusi csoport néven nyilvántartott országok március 25–26-i bukaresti tanácskozásával egy időben tartják az illető államok zsidó szervezeteinek részvételével. A rendezvényre meghívták a vilniusi csoport országainak nemzetiségi kérdésekben illetékes kormányhivatalnokait, akik arról számolnak majd be, hogy az illető államban hogyan kezelik a zsidó közösségi ingatlan-visszaszolgáltatás kérdését, a holokauszttörténet oktatásának és a népirtással kapcsolatos felelősségvállalásnak a problémáját.A résztvevőknek arról is számot kell adniuk, hogy országukban hogyan lépnek fel az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen. A sürgősségi kormányrendelet meghozatalát márc. 18-án bejelentő Adrian Nastase kormányfő az Amerikai Egyesült Államokban 2001 őszén tett látogatása során a NATO-csatlakozáshoz kért zsidó lobbinak ígéretet tett: Románia orvosolni fogja a restitúció és az antiszemitizmus problémáit, és betiltja a háborús bűnösök, köztük Ion Antonescu marsall kultuszát.Bejelentését akkor a román kormánypárti és nacionalista ellenzéki politikusok körében egyaránt elutasítóan fogadták. Adrian Paunescu a szenátus plénuma előtt vonta kérdőre a kormányt, miért nyilvánítja háborús bűnösnek az egykori marsallt. Paunescu az Antonescu-per újratárgyalását kezdeményezte, míg az ugyancsak kormánypárti Gheorghe Pruteanu szenátor népszavazást javasolt Antonescu megítélése ügyében. A Demokrata Párt parlamenti frakciója azt kifogásolta, hogy Nastase kormányfő attól függően kezeli a kérdést, hogy éppen a világ mely földrajzi pontján tartózkodik. A Nemzeti Liberális Párt értelmetlennek tartotta a kilátásba helyezett törvény csak általánosságban és nem nevesítve tiltja be a háborús bűnösök kultuszát. Adrian Nastase ígérete nem volt az első a hasonló ígéretek sorában. 1994 januárjában Abraham Foxmannak, egy amerikai zsidó elöljárónak Ion Iliescu államfő levélben fejtette ki: "Románia elnökeként – amint eddig is tettem – továbbra is határozottan fel fogok lépni bárminemű Antonescu rehabilitálását célzó kísérlet ellen, valamint azok ellen, akik megpróbálják elfelejteni háborús bűnök miatti felelősségét." Az államfő azonban nem lépett fel a marsall kultuszának elterjedése ellen. E kultusz eredményeként ma legalább hét Antonescu-szobor áll Romániában – köztük a Maros megyei Nagysármáson három évvel ezelőtt leleplezett szobor –, és szinte valamennyi nagyvárosban neveztek el utcát a marsallról. Az első Ion Antonescu szobrot 1993. október 22.-én – két nappal azután, hogy az Amerikai Kongresszus megszavazta Románia számára a Legnagyobb Kereskedelmi Kedvezményt – a sloboziai rendőrség udvarán avatták. Az ünnepségen részt vett Mihai Ungureanu, a Művelődésügyi Minisztérium államtitkára, Corneliu Vadim Tudor és Romulus Vulpescu szenátor, Iuliu Furo, Dan Ioan Mirescu és Leonida Lari képviselők, valamint a rendőrség képviselői. A szobor leplezését Josif Constantin Dragan, a Ion Antonescu Marsall Liga tiszteletbeli elnöke végezte.1994 márciusában néhány nappal beiktatása után Gavril Iosif Chiuzbaian igazságügy-miniszter első sajtótájékoztatóján kijelentette: "Ion Antonescu marsall – tevékenységének minden árnyoldala ellenére is – századunk hőse. Tudatosan öltötte magára a Krisztus-inget vállalván az ország vezető szerepét, amikor Romániának egy autoriter vezetőre volt szüksége.“ 1994. november 12.-én Piatra Neamton lepleztek le katonai tiszteletadással újabb Antonescu- szobrot. A leleplezési ceremónián koszorúval voltak jelen a Neamt megyei prefektúra képviselői. 2000 szeptemberében az ortodox egyház emelt Bukarestben szobrot Antonescu marsallnak. Emil Constantinescu államfő rövid úton felmentette tisztségéből a szoboravatáson megjelent vezérkari főnököt, Mircea Chelarut. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Törleszt a kormány. Időre született meg az Antonescu-rendelet. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./

lapozás: 1-4

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék